7vége

Tudod már, hova mész hétvégén? Nem? De.

Ajánlj Te is programot!

Ha van neked is programod, küldd el nekünk ide: hetvege@index.hu

Linkek. Nemde?

Utolsó kommentek

Várnak a várak

2010.09.01. 08:37 - 7vége

Címkék: gyerek program augusztus 16 oktober 31 program tolna megye

Hogyha szívesen néznétek várat,
Tolna megyében láthattok párat.

A Duna mentén gyönyörű föld vár,
ott emelkedik az Dunaföldvár.
Építteté vala második Lajos,
kinek a törökkel dolga volt bajos.
Akadt is egynéhány kiötlött csele,
míg Mohácsnál el nem nyelé a Csele.
A Török torony most azokat várja,
Akiknek otthon nincsenis vár(j)a.
És ha túlvannak sok kilométeren,
kapóra jön majd a várbeli étterem.
 
Nem messze onnan Simontornya álla,
ímhol bukkantok Árpád-kori várra.
Az Kanizsai, Garai Lackfi,
mind igen nagy úr volt, legnagyobb az, ki
legszebben újította fel a várat.
Most kapujában ellenség nem várhat,
inkább kastélyszálló, s ha lóval nem bírtok,
viszonylag közel egy jó ménesbirtok.
 
Kanyargó kis úton, a világtól távol
Ozorán áll egy vár. Talján palotából
rémlik az ismerős reneszánsz kerengő,
ki körbejárja, romantikus, merengő
hangulatba kerül, s talán nem bánja,
hogy odabenn szép kis vendégszoba várja.
 
Ki még többre kíváncsi, jó kávé mellett
Kézbe veheti a „Baloghrobertet”.
 
A vers alapján tudod, hova mész hétvégén? Ide.

A bejegyzés trackback címe:

https://7vege.blog.hu/api/trackback/id/tr182263631

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása